A futam győzött és nem a Jugó

2019.04.11 00:33 Cserveni Tamás

A reggeli skipper értekezlet még nagyon melankólikus volt, a Jugó ( dél-keleti szél) nagyon lehúzta a versenyzők kedvét. A folyamatosan szakadó eső és az alacsony légnyomás odavág az életkedvnek.

Megbeszél, összepakol, felkészül, indulás!

A csapatok sorban indultak ki a kikötőből a zsűri után, de sajnos túlságosan is igazat mondott az időjárás előrejelzés, ugyanis kint nem volt egy leheletnyi szél sem, csakis eső. Kis várakozás után úgy döntött Dragan, hogy induljunk el motorral és győzzük le az előttünk lévő jó pár mérföldet, hogy közelebb kerüljünk a célkikötőnkhöz. Hátha menet közben még szélre is bukkanunk.

Órákon keresztüli ázás után a kitartás meghozta a gyümölcsét. Soltához érve valami mintha meglengette volna a lobogónkat.

“Hopp hopp” – szaladt ki Dragan a fedélzetre és már skiccelte is a futamot. Pár másodperc múlva már mondtuk is be a rádión az útvonalat, 10 perccel később pedig el is rajtolt a mezőny. A többit nem is írom, inkább megmutatom:

Amikor a nap is megjelent, az bizony a teljes győzelmet jelentette. Mi nyertünk és nem a Jugó. A futam nem maradt el, az idő csodás lett és mindennek a tetejébe a helyi fogadóbizottság vezetett be minket a kikötőbe:

Csodás nap, csodás lezárás.