Mediterrán esküvő
Hajónaplónk mai szereplője nem kezdő hajós, mégsem volt teljesen kompetens ezen a kiránduláson. Élete bulijára készült barátaival. Egy évvel korábban – szintén egy adriai hajókázás során – alkalmi ismerősei meghívták őt és barátait egy mediterrán esküvőre. Most ennek készültek eleget tenni.
Hősünk – akit nevezzünk most Péternek – tudta, hogy főszezon lévén tele lesznek a kikötők, és nem lesz egyszerű helyet találni. Tulajdonképpen nem is problémázott ezen. Nem először fordult elő, hogy nem messze a parttól horgonyozta le a hajót, és a „bocival” ment ki a partra (a mentőcsónakot hívják a hajósok bocinak).
Kellemes szélben, négy órakor indultak a szigetek felé. Azt már tudták, hogy a kikötőben nincs hely, mivel megkérdezték telefonon. Így három km-re a parttól horgonyt vetettek, és indultak, hogy vízre tegyék a mentőcsónakot. A gyönyörűséges, keményre fújt „boci” azonban kókadtan hevert a vitorlarúd tövében… Péter lázasan kereste az egyébként tartozék lábpumpát, de mindhiába. Most döbbent csak rá, hogy az átvételnél bemondásra elfogadta a skipper „minden megvan!” kijelentését.
Most, több kilométerre a parttól, „boci” hiányában, csak egyetlen lehetőség kínálkozott a partra jutásra, az úszás. Bár medencében mindegyikük jó úszónak számított, az erősen hullámzó vízben egyikük sem vállalta a hosszú úszást, aminek a végén néhány vizes fürdőruhás csávó próbál elvegyülni az elegáns, lakodalmi társaságban. Egyetlen megoldás maradt: Péter kivitte a partra barátait, ő pedig szépen visszavitorlázott a tengerre, és az esti kivilágításban pompázó partot bámulva elképzelte, milyen lehet egy mediterrán lakodalom.
Bizonyára Te is tudod, amire felkészülsz, az nagy valószínűséggel nem fog bekövetkezni. Ezt ma már Péter is tudja, miután lemaradt a buliról, amire majd egy évig készült barátaival.
Békés tengert és jó szelet, kapitány!
Hovanec Zoltán
János nem számított öreg hajósnak, pedig jogsija már tíz éves is elmúlt. De mint a legtöbb magyar „tengerész”, évente csak néhányszor jutott le a tengerre. Ez a hét nagyon jól indult, és János már alig várta a csütörtököt. Egy hosszú hétvégét tervezett barátaival és barátnőjével az Adriára. Kellemes idő ígérkezett, jó szél, napfény és persze csupa vidámság. Kell ennél több?
Miután a jókedvű csapat visszatért a hajóra, János beindította a motort és a gázkart annak rendje és módja szerint negyed „Előre” helyzetbe tolta – ahogy ez horgonyzáskor kötelező – majd elindította a csörlőt, hogy felhúzza a horgonyt. Figyelmetlenségből azonban nem a felhúzó gombot nyomta meg. A lánc elindult lefelé… és nem állt meg. Nem volt ugyanis rögzítve a hajótesthez. A hajó így rövidebb lett vagy 50 méternyi horgonylánccal és egy horgonnyal. János meg jó néhány euróval. És gazdagabb egy tapasztalattal: soha nem vedd félvállról a hajó átvételét!